1. rész

Reggel úgy lett, ahogy gondoltam. Nagy táskákkal a szemem alatt, kócosan ültem fel az ágyamba. Egész éjjel csak gondolkodtam. Talán egy-két órát aludtam. Nagy nehezen kikeltem az ágyból és a konyhába indultam. Olyan fáradt voltam, hogy csak mentem és nem is néztem magam elé. Sikeresen bele is mentem Joshua-ba. Felém fordult mosolyogva.

- Már megint nem aludtál? - simogatja meg fejem. - A konyhába kísérjelek?

- Nem, nem kell köszi - dörzsöltem meg szemeim és tovább mentem. A konyhában már Seungkwan, Jeonghan, Dk és Wonwoo voltak.

- Aigoo..jó reggelt! Jól vagy? - lépett oda Jeonghan.

- Persze, csak kicsit álmos vagyok. Nem aludtam valami jól - ülök Wonwoo mellé.

- Kávét iszol? - nézek bögréjébe.

- Tessék - nevet. - Csinálok magamnak másikat.

- Jaj köszönöm - mosolygok és a kávéba kortyolok. Nagyon kellemes volt. Nem túl meleg és hideg se volt. Cukor is pont elég volt benne. Megittam, majd rám néztek. Kivéve Seungkwan.

- Na jobb már? - kérdezte Hoshi.

- Hát egyáltalán nem.

- Pedig ma próba lesz - lép a konyhába S.Coups.

- Nem lehet, hogy itthon maradok és később utánatok megyek? - mosolygok kedvesen, hogy engedje meg.

- Jó legyen. Maximum 3 órát kapsz - adta meg magát.

- Nagyon köszönöm Oppa. Megyek is aludni! - puszilom meg az arcát és felsietek a szobába. Kicsit még nyomkodom a telefonom, majd valaki a szobába lépett.

- Nagyon gratulálok! - tapsol gúnyosan Seungkwan és öltözni kezd.

- Nem értem. Most mi baj? - nézek rá értetlenül.

- Eljátszod itt a halálod egy kis fáradtság miatt. Gratula.

- Most tényleg ez a bajod? Ha ennyire zavar akkor elmegyek, hogy örülj.

- Nem, ezt akartad most akkor maradj is. Legalább tovább ott maradsz - majd felöltözve kiment.

Még Jun beszólt a szobába, hogy elmennek, aztán egyedül maradtam. Most miért akarja, hogy tovább maradjak? Miért örült ennek? Aj.. nem értem ezt a fiút. Talán ha egy kicsit belelapoznék a naplójába...nem, nem Melani ne is gondolj ilyenekre. Inkább lefeküdtem és nagy nehezen elaludtam.

Néhány órára rá fel is keltem. Összeszedtem magam, egy kicsi sminket felraktam, a hajam pedig felkötöttem. Felkaptam egy melegítőt és egy pulcsit, majd a csukját felhúzva indultam próbálni. Nem volt messze a próbaterem, de mégis olyan hosszúnak tűnt. Egész úton Seungkwanon járt a fejem. De miért? Miért nem tudom elfogadni, hogy nem szeret? Pedig én aztán hamar túl lépek dolgokon, de ezen miért nem sikerül? Amíg így gondolkodtam oda is értem a terembe. Mindenki köszöntött csak megint ő nem.

- Máris jobban nézel ki! - nevet Jeonghan. Én meg csak álltam kedvetlenül előtte és mosolyogtam. De persze egyből feltűnt nekik, hogy ez nem az igazi mosolyom.

- Mi a baj? - nézett rám Minghao.

- Semmi, semmi. Inkább próbáljunk - indultam meg.

- Ahogy akarod - válaszolt, majd próbálni kezdtünk. Ők végig próbálták az adott időt amit kellett. Persze mivel később mentem maradnom kellet még. Semmi kedvem nem volt egyedül maradni.

- Seungi! - mosolygok. - Nem maradsz itt velem? - megyek hozzá közelebb közbe, pedig mosolygok és szempilláim rebegtetem. Felém fordult, majd megvárta amíg az utolsó ember is kimegy.

- Elmondom neked először és utoljára. Az én nevem Seungkwan és ne hívj Seunginak. És esetleg, ha eljöttél nem haldokoltál volna nem kéne itt maradnod - hangja nem volt feszült se semmilyen. Tök nyugodt volt.

- De Seungkwan. Most mi bajod velem? Miért távolodtál el tőlem? - nézek rá kiskutya szemekkel.

- Tudni akarom! - lépek közelebb és szemébe nézek. Fejét elfordítva kérdezte.

- Tudni akarod?

Válaszképpen hevesen bólogattam. Kis gondolkodás után kinyögte.

- Nem bírlak. Kicsit zavarsz is, ezért kerüllek - néz válasza közbe szemembe.

Amit mondott nagyon szíven ütött. Nem tudtam mit tegyek. Egy kicsit vártam hátha kinyögi, hogy csak egy vicc volt, de nem. Csak szemébe néztem és számát lebiggyesztve könnyesedtek be szemeim. Sírni nem akartam, így visszatartottam.

- Sajnálom - fordul sarkon és maga után bezárva az ajtót a többiek után ment.

Tudtam, hogy nincs itt így sírva rogytam a földre.

Nem tudom miért nem bír. Régen olyan jó barátok voltunk. Elválaszthatatlanok. Most meg egy tapló paraszt. Én tényleg nem tudom mivel érdemeltem ezt ki.

Egy nagy levegőt vettem és könnyeimet letörölve kezdtem táncolni. Ez mindig megnyugtatott. Későre járt, így befejeztem. Lekapcsoltam a villanyokat, majd sötétbe indultam haza. Közbe pedig eldöntöttem, ha ő így, akkor én is. Ne várjon tiszteletet, ha ő se adja meg. Nem is tudom mit képzel magáról. Fuu csak szóljon hozzám.

Lassan hazaértem és a többiek vártak a vacsorával.

- Jaj de jó, hogy hazaértél. Kész a vacsora gyere - hívott Jeonghan.

- Nem köszi. Nem vagyok éhes - majd a szobámba mentem. Leraktam a cuccaim és arra jutottam, hogy elmegyek tusolni. A fürdőbe mentem. Megengedtem a vizet, had folyjon amíg levetkőzök. Mikor mindent levettem a zuhany alá álltam. Megmostam a hajam és a testem is megmostam. Amikor kiszálltam megtörölköztem és felvettem a pizsamának használt rövidnadrágom és egy mintás pólót. A hajam hagytam kiengedve vizesen. Még mielőtt aludni mentem volna, lementem kakaót inni.

- Jó étvágyat - mondom a többieknek.

- Nem tudom mit képzelsz magadról.

- Már megint mi bajod Seungkwan? - fordulok felé idegesen.

- Mi itt várunk a vacsorával és te meg olyan pofátlan vagy, hogy nem vagy hajlandó velünk enni. Ha nem is eszel legalább ülnél ide. De nem...Melani ezt is megteheti - oktatott teljesen nyugodtan. De én nem voltam nyugodt.

- Én vagyok a pofátlan? Nem tudom mit képzelsz magadról, de rohadtul elegem van belőled. Gondolkozz már! Próbálok mindig kedves lenni veled, hogy legyen jobb kedved, mosolyogj vagy bármi de nem.

- Hogy beszélsz te velem? Egyenlőre idősebb vagyok kijár a tisztelet.

- Ohh igen? Hát tudod mit? Leszarom. Azt is, hogy idősebb vagy meg mindent. Ha te így, akkor én is így. És amíg nem változtatsz addig ne várd el, hogy normális leszek - kiabálok vele és angolosan távozok a szobámba. 

Remélem megértette. A naplója megint az ágyon volt. Túl ideges voltam, így kezembe vettem. Úgyse jön fel egy hamar. Leültem az ágyra és az elejétől kezdtem. Leírta mennyire szereti és, hogy mennyire hiányzik neki az ommája. Kicsit tovább olvastam, majd megláttam a nevem. Pont kezdeni akartam olvasni mikor hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn. Gyorsan az ágyára dobtam a füzetet és úgy csináltam, mintha nem is csinálta volna semmit. Persze Seungkwan volt az. Belépett az ajtón és kulcsra zárta az ajtót maga mögött. Féltem, hogy kiabálni fog velem. Lehet nem így kellett volna kiosztanom és nem mindenki előtt.

Félve néztem rá, majd felém sietett. Csuklóimat összefogta és fejem mellé támasztotta.

- M..mit csinálsz? - kérdezem félve.

Nem válaszolt, csak bámult. De a régi Seungkwan tekintettel. Kezét emelte, majd félve összerezzentem hátha megüt. De aztán meglepetésemre ujjai hegyével arcomhoz ért, majd simogatni kezdte. Felnéztem rá és olyan lágy volt a tekintete. Sőt egy kicsit mosolygott is. Majd hamar felállt mellőlem és újra a rideg Seungkwan lett.

- Sajnálom. Majd rendbe hozom - és kiment.

Mit fog rendbe hozni? Mi van? Ahj...nem értem ezt a gyereket. De még mindig haragszom rá. A naplót hagytam a fenébe. Majd máskor elolvasom. De ez az érzés. Olyan, mintha lepkék lennének a hasamba és sokkal gyorsabban ver a szívem. Talán azért nem tudom kiverni a fejemből, mert...ah, dehogy én nem vagyok szerelmes.

Majd készültem lefeküdni. Az ágyba feküdve gondolkodtam még, majd hirtelen felültem.

- Szerelmes vagyok!